Hogyan haladj a szervezéssel anélkül, hogy kockára tennéd a saját vagy mások egészségét?

A koronavírus-járvány egyik napról a másikra megváltoztattta a játékszabályokat. Arról már írtunk, hogy mire számíthatsz, ha a közeljövőben lenne az esküvőd. Most azoknak igyekszünk némi támpontot és bíztatást adni, akik még csak most szervezik a nagy napjukat, vagy át kell szervezniük azt éppen a közeli dátum miatt, és nem tudtak minden szolgáltatóval megegyezni egy későbbi időpontban.

A járvány idején tartandó esküvőkkel kapcsolatos további aktuális információkat az Esküvő Nem Horror Áron Facebook csoportban kaphattok.

A kialakult szituáció minden fél részéről fokozott rugalmasságot és megértést kíván. Lássuk, mi az amivel előrébb lendítheted a szervezési folyamatot a különböző szolgáltatókkal, a helyszínnel, stb.

Szolgáltatók

Hagyományosan az ember néhány üzenetváltás után találkozik a kiszemelt szolgáltatóval egy nyilvános helyen és elbeszélget vele az elképzeléseiről. A gondosabb párok ugyanabból a “szolgáltató típusból” többet is meghallgatnak és közösen döntenek arról, kivel szerződjenek le. 

Most a személyes találkozás ellehetetlenül, de kis utánajárással azért felelős döntént lehet hozni így is. 

Kérjetek be minél több referenciamunkát! Fotóstól fényképeket, videóstól, ceremóniamestertől/vőfélytől, szertartásvezetőtől felvételeket. A dekorossal is nézzetek át minél több képet! Figyeld, hogy mennyire kommunikatív, mennyire proaktív az illető! Vannak-e saját ötletei, felvetései? Kérj tőle egy általános árajánlatot, vagy vázold, hogy nektek kb. mire lenne szükségetek! Kérd meg, hogy adjon nektek egy hozzávetőleges ajánlatot. Kérdezz rá arra is, hogy meddig érvényes ez az árajánlat!

Ha eddig minden szépen ment és szimpatikus a szolgáltató, beszéljetek meg egy alkalmat, amikor le tudtok ülni egy online, videós beszélgetésre. Ez egész jól tudja pótolni a személyes találkozást, hiszen a gesztusokat, az arckifejezéseket és a testbeszéd egy részét átviszi (ellentétben a telefonnal).

Légy pontos, és várd el a szolgáltatótól is, hogy időben megjelenjen. Készülj fel kérdésekkel, akár az apró részletekbe is belemehettek. Figyeld meg, hogy mennyire türelmes, mennyire áll lelkesen a feladathoz.

Helyszín

Ez talán a legnehezebb feladat. Persze a legjobb az lenne, ha ki tudnátok menni személyesen az esküvői helyszínre mindent alaposan megnézni, de ezt a 71/2020. (III. 27.) kormányrendelet a kijárási korlátozásról 2. paragrafusában egyértelműen megtiltja:  “Vendéglátó üzletben – az  ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az  elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.”

A rendelet megszegéséért akár félmillió forint bírságot is kiszabhatnak… inkább ne kockáztassatok. 

Hogyan lehet mégis alapos benyomást szerezni a helyszínről? 

A helyszín kinézete mellett nagyon fontos tényező a vendéglátó személye, az étterem szellemisége. Gyűjtsetek be minél több infót, pl. a www.teleszelaparom.hu -n rengeteg hasznos tudnivalót találtok a helyszínek aloldalán, többek között az általános árajánlatot is (a bal oldali menüben).

Szépia Bio & Art Hotel
Forgó Étterem
JótéKonyha

Egyes helyszíneknél videót is meg tudtok nézni!

Promontor Kertvendéglő
Mogyoróhegy Étterem
Postakocsi Étterem
Rózsakert Étterem
Pollushof Panzió
Camelot Club Hotel

És ezzel eljutottunk a következő tipphez: igyekezzetek minél több képet ÉS VIDEÓT összegyűjteni. A videó segítségével sokkal jobban összeáll a térérzékelés:

Például meg tudjátok becsülni, hogy hol mennyi hely van, hány ember fér el a tánctéren, milyen a helyszín körasztalos, vagy táblaasztalos elrendezéssel. Érdemes körülnézni a Vimeo-n is, ahol rengeteg helyszínről van fent profi esküvői kisfilm.

Bátran kérdezd meg a helyszínt, nincs-e nekik véletlenül felvételük náluk tartott esküvőről? 

Ha ezek alapján szimpatikus a helyszín, akkor érdemes felvenni a kapcsolatot telefonon a személyzettel és az aktuális járványügyi helyzetre való tekintettel bátran huzakodjatok elő néhány különleges kívánsággal! 

  • Beszéljetek a szervezővel a részletekről! Akár egészen banális dolgokra is kérdezz rá, hiszen sokkal nehezebb helyzetben vagytok, mint azok, akik hagyományosan meg tudják nézni a helyszínt!
  • Kérdezd meg, hogy vállalná-e hogy pl. facebook-messenger videóhívás közben virtuálisan bejárja veletek a helyszínt? 
  • Kérj árajánlatot idénre és tisztázd előre, hogy halasztás esetén is érvényesek lesznek-e a most megajánlott árak?

Ez egyébként is jó teszt arra, hogy megismerd a szervezőt: mennyire türelmes, mennyire készséges? Mennyire vállalja az extra feladatokat szívesen?

Ebben az új könyvben 15 Budapest közeli és minőségi, mégis nem horror árú esküvői helyszín van, akiknek mind megtalálod az általános árajánlatát, illetve a legtöbb helyszínről bemutató videót is találsz, ezért egy darabig nem kell a helyszínre eljutással foglalkoznod:

Torta, sütemények

Sajnos most még cukrászdába sem szabad beülni, de szerencsére elvitelre bárhol kérhettek sütit. 😛 Arra buzdítunk mindenkit, hogy kóstolja meg a cukrászda tortáit és így válasszátok ki, ahonnan az esküvői tortát rendelitek!

Mi így tettünk, és fantasztikus sikere volt a tortánknak, fél óra alatt egy morzsa sem maradt, pedig jóval többet rendeltünk, mint amennyi normális esetben elfogyott volna… 🙂

Ruhák, kiegészítők

Az esküvői ruhaszalonok bezárnak, tehát nem marad más mint a varratás vagy a vásárlás… 

Kisebb műhelyekben egyelőre bevállalják a személyes próbát, így a varratással valószínűleg nem lesz probléma. 

Alternatív lehetőségként kipróbálhatjátok a ruharendelést: a legtöbb online bolt modelljeit díjmentesen postázzák és sokszor a visszaküldésért sem kell fizetni.

Ide kattintva például sok esküvői kiegészítőt találhattok.

Ide kattintva fehérneműket találsz ingyenes szállítással.

Ide kattintva pedig fehérneműk kedvezménnyel és ingyenes szállítással.

Ha kézzel készített kiegészítőket szeretnél (kalap, fátyol, gyűrűpárna, vendégkönyv) azokkal sem lesz semmi probléma, csak jó előre rendeld meg. Ugyanez a helyzet, ha online szeretnél rendelni. Itt érdemes talán megemlíteni, hogy a vírusok a műagyag felületeken max. 72 óráig maradnak életképesek. Ha pl. Kínából rendelsz egy csomagot, akkor a külföldön ráragadt szennyeződések miatt nem kell aggódnod, kizárólag a postázás során kerülhetnek rá a vírusok. 

Érdemes kesztyűben átvenni a csomagokat és 72 óráig “karanténba” tenni őket, hogy még véletlenül se fertőzzön meg benneteket.


A járvány idején tartandó esküvőkkel kapcsolatos további aktuális információkat az Esküvő Nem Horror Áron Facebook csoportban kaphattok.

Frizura, köröm, smink

Egyelőre nem tilos sem fodrászhoz, sem kozmetikushoz, körmöshöz vagy sminkeshez menni. Mivel ezekben a szituációkban az ajánlott másfél méter távolság nem tartható be, lehetőleg mindketten viseljetek maszkot és (bár ez egy kicsit furcsa lesz) mellőzzétek a beszédet!

Azzal lehet ugyanis a betegséget a legkönnyebben átadni, mert beszéd közben pici nyálcseppek szállnak szerteszét… Tehát ha pl. a szádat sminkelik, akkor nyilván nem lehet rajtad a maszk, de maradj csendben! 😀 A körmösnél vagy a fodrásznál pl. nyugodtan viselhettek az egész idő alatt mindketten maszkot.

Do it yourself kiegészítők

Bizonyos tevékenységeknek a kijárási korlátozás kimondottan kedvez! Ilyenek pl. a saját készítésű kiegészítők: nászajándék gyűjtő doboz, tálcák, köszönőajándék, emlékkönyv. A Pentart pl. csináld otthon videósorozatot indított, amiben különböző dísztárgyak készítését mutatják be élő adásban. Szerencsére később is megtekinthetők a videók! Ebben a videóban egy akár esküvőre is tökéletes, vintage stílusú tálca elkészítését mutatják meg lépésről lépésre.

A kellékeket természetesen házhozszállítással is meg tudjátok vásárolni több hobbibolt kínálatából. Esküvői díszek készítéséhez a szalvétatechnika egy könnyen elsajátítható, gyors díszítési módszer, amivel különböző mintákat lehet majdnem bármilyen tárgyra ráapplikálni.


Olvasnál még? Válogass a legutóbbi cikkek közül:

  • Természetközeli esküvői helyszínek – ezt érdemes tudnod róluk
    Te is rajongasz a természetért, és nem szeretnéd életed nagy napját a betondzsungelben tölteni? Álmodoztál már arról, hogy milyen jók lehetnek a természetközeli esküvői helyszínek? És milyen jó lenne zöld környezetben, virágok között, nagy fák árnyékában tölteni a nagy napot?De vajon mi illik jobban hozzátok és a pénztárcátokhoz: a természetben tartott, vagy a természetközeli esküvő? Talán nem is gondolnád, de hatalmas lehet a különbség. Ez a bejegyzés az Esküvő Nem Horror Áron Facebook csoportban felvett élő …

    Természetközeli esküvői helyszínek – ezt érdemes tudnod róluk Read More »

  • Esküvő helyszín: 5 dologra figyelj, hogy ne húzzanak le
    Ha esküvőszervező nélkül nézel farkasszemet a nagy nap megtervezésével és főként az esküvő helyszín urával vagy úrnőjével, akkor ez a cikk neked szól. Van pár szempont, amit érdemes figyelembe venned, ha nem szeretnéd, hogy elszálljanak a költségek! Ez a bejegyzés az Esküvő Nem Horror Áron Facebook csoportban felvett élő videó kivonata. Ha inkább a videót szeretnéd megnézni, kattints ide. Ezekre a dolgokra feltétlenül figyelj az esküvő helyszín kiválasztáskor, ha magad szervezed az esküvőtöket: Étterem vagy esküvő helyszín …

    Esküvő helyszín: 5 dologra figyelj, hogy ne húzzanak le Read More »

  • Esküvői ruha: így fogyj le egy méretet az esküvődig
    Sokszor teszünk fogadalmat Szilveszterkor, hogy az új évben aztán tényleg lefogyunk, elkezdünk komolyabban edzeni, egészségesen étkezni, satöbbi… aztán vagy sikerül, vagy nem. Amikor az esküvőnkre készülünk és egyre jobban körvonalazódik, hogy milyen is legyen az esküvői ruha, akkor talán még erősebb az elhatározásunk, hogy most aztán tényleg odategyük magunkat. És magabiztosan, igazi királynőként, a legjobb formánkban vonuljunk az oltár elé. Ez a bejegyzés az Esküvő Nem Horror Áron Facebook csoportban felvett élő videó kivonata. Ha …

    Esküvői ruha: így fogyj le egy méretet az esküvődig Read More »

  • Esküvő a Börzsöny lankái közt
    Jártatok már Nógrádban? Néhány évvel ezelőtt hivatalosak voltunk oda egy esküvőre, és azóta is visszajárunk. Legutóbb egy szülinap alkalmából utaztunk oda. A meglepően természetközeli területre az út dimbek-dombok között vezet, időnként tavacskák bukkannak fel, az erdők és tisztások pedig minden évszakban más arcukat mutatják. A természetközeli, bájos régió Budapestről autóval háromnegyed óra alatt elérhető, viszont a területnek a fővárostől független saját hangulata, vendéglátása és értékei vannak. Az új esküvői helyszínekkel kapcsolatos további aktuális információkat az Esküvő …

    Esküvő a Börzsöny lankái közt Read More »

  • Budafok, pezsgő, szerelem
    Budafokon, Budapest egyik legzöldebb kerületében, a Törley-pezsgő tőszomszédságában, a patinás hordók és évszázados történeteket mesélő boltívek új életre keltek, és megszületett a főváros legújabb és egyik leggrandiózusabb rendezvényhelyszíne, a 22 Rendezvényközpont és Boutique Hotel. A stílusosan pezsgős hagyományokra épülő, rusztikus hangulatú új esküvőhelyszínen korhűen felújított romantikus környezetben, a legmodernebb eszközparkkal felszerelt a tapasztalt vendéglátós csapattal találkozhattok. Ráadásul most hatalmas nyitási kedvezménnyel várják az esküvőre készülő párokat. Az új esküvői helyszínekkel kapcsolatos további aktuális információkat az Esküvő Nem …

    Budafok, pezsgő, szerelem Read More »

  • Hogyan legyen hercegnői ruhád nem-horror-áron
    Te is voltál már úgy egy fontos döntés előtt, hogy hiába győzködted magad, gyötört a bizonytalanság? Hogy majdnem jó, de sokallod az árát, vagy féltél, hogy utólag meg fogod bánni a választásod? Egy közeli barátom – most nevezzük Évának – mesélte el az ő menyasszonyi ruhájának a történetét. Ezt és ehhez hasonló bejegyzéseket elsőként mindig az Esküvő Nem Horror Áron Facebook csoportbanolvashatsz. Csatlakozz a csoporthoz, ha mindig elsőként szeretnél értesülni az új cikkekről, újdonságokról. Az esküvő …

    Hogyan legyen hercegnői ruhád nem-horror-áron Read More »

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .